A reológiai sűrítőanyag fejlesztése

A reológiai sűrítők fejlesztése fontos mérföldkő az anyagtudomány és a mérnöki tudomány történetében.A reológiai sűrítők olyan anyagok, amelyek növelhetik a viszkozitást és/vagy szabályozhatják a folyadékok, szuszpenziók és emulziók folyási tulajdonságait.

Az első reológiai sűrítőt véletlenül fedezték fel a 19. században, amikor a víz és a liszt keverékét egy ideig állni hagyták, így sűrű, gélszerű anyagot kaptak.Később kiderült, hogy ez a keverék lisztrészecskék egyszerű szuszpenziója vízben, amelyet különféle alkalmazásokban sűrítőanyagként használhatnak.

A 20. század elején más anyagokat fedeztek fel sűrítő tulajdonságokkal, például keményítőt, gumit és agyagot.Ezeket az anyagokat reológiai sűrítőként használták számos alkalmazásban, az élelmiszerektől és a kozmetikumoktól a festékekig és fúrófolyadékokig.

Ezeknek a természetes sűrítőknek azonban korlátai voltak, például változó teljesítmény, érzékenység a feldolgozási körülményekre és lehetséges mikrobiológiai szennyeződés.Ez szintetikus reológiai sűrítőanyagok, például cellulóz-éterek, akril polimerek és poliuretánok kifejlesztéséhez vezetett.

A cellulóz-éterek, mint például a nátrium-karboxi-metil-cellulóz (CMC), a metil-cellulóz (MC) és a hidroxi-propil-cellulóz (HPC), egyedülálló tulajdonságaik, például vízoldhatóságuk miatt az egyik legszélesebb körben használt reológiai sűrítőszerré váltak különféle alkalmazásokban. pH-stabilitás, ionerősség-érzékenység és filmképző képesség.

A szintetikus reológiai sűrítőszerek kifejlesztése lehetővé tette olyan termékek előállítását, amelyek állandó teljesítményt, jobb stabilitást és fokozott funkcionalitást mutatnak.A nagy teljesítményű anyagok iránti növekvő kereslet következtében az új reológiai sűrítőanyagok fejlesztése várhatóan folytatódni fog, az anyagtudomány, a kémia és a mérnöki tudományok fejlődésének köszönhetően.